|
A Gutenberg téri gyönyörű,
barokk Frigyláda szoborcsoporttal szemben, az Apáca
utca sarkán találjuk a klasszicista stílusban helyreállított
Kreszta-házat, mely nevét a századfordulón itt működött
fűszer-és vegyeskereskedés tulajdonosáról kapta. A középkori
hangulatú, három utcára néző ház 1703-ban már
emeletes volt, meredek manzárdos tetőzetét ezután
kapta.
Emeletén és tetőterében került elhelyezésre 1974-ben,
majd 1982-ben tovább bővítve a Kovács Margit műveiből
rendezett állandó kiállítás. Az alkotások egy része
a művész ajándékaként a város tulajdona, más része
a szentendrei Kovács Margit Gyűjtemény letéti anyaga.
Kovács Margit (1902-1977) Győrött született
kerámiaművész. Művészeti tanulmányait Jaschik Álmos
magániskolájában kezdte, majd Hertha Bucher bécsi magániskolájában
(1926-1928) és Münchenben, a Staatschule für
angewandte Kunstban, Karl Killernél és Adalbert
Niemeyernél folytatta (1928-1929). Hazatérése után
kapcsolódott be a magyar művészeti életbe. Családjával
Budapestre költözött, és élete végéig ott működött.
1930-ban jelentkezett először nagyobb kiállítással a
Nemzeti Szalonban. Munkái alapján a kritika a legtehetségesebb
fiatal magyar kerámikusként ünnepelte. Ebben az évben
nyert először díjat a monzai IV. modern iparművészeti
kiállításon, amit számos elismerés követett.
1932-ben Koppenhágába utazott, majd Párizsban
folytatta tanulmányútját, közben néhány hónapig a
sevres-i porcelángyár munkatársa volt. A művészetben
elért addigi eredményeiről 1935-ös, első gyűjteményes
kiállításán adott számot, a Tamás Galériában.
Korai munkái fényes, összefüggő felületű, színes
mázas, mintázott kerámiák, vallásos témájú művek
és zsánerfigurák, valamint né-hány fülkerelief,
terrakotta kisplasztika és dombormű (Jákob álma, 1929;
Ülő kislány, 1933; Kislány, 1933 k.). Formái zártak,
színei borongósak.
A plasztikai szemléletű,
fegyelmezett mintázású alkotások mellett 1936 után művészete
oldottabb, dekoratívabb irányba bontakozott ki. Ezt elsősorban
jelentős egyházi és világi megbízatásai tették
lehetővé. Egyik legjelentősebb egyházművészeti
alkotása a győri Szent Imre templom portálja (1939-1940),
de ő készítette az 1937-es Párizsi Világkiállítás
magyar pavilonja nagyméretű kerámiaképét, a Budapest
a Duna királynője című alkalmi kerámiadekorációt
is. A nagyméretű dekoratív feladatok mellett kitartóan
alakította bensőséges művészetét, amely a középkor
művészetétől a népművészetig mindent magába
olvasztott, ami egyéniségének sokoldalú kifejezését
segítette.
Életművét a szépség öröme,
az anyagelvűség tisztelete és a virtuóz technika
jellemzi. Művészetének középpontjában az ember áll.
Kifogyhatatlan fantáziával formálta humoros, groteszk,
népballadai tömörségű vagy drámai jeleneteit, zsúfolt
díszű vagy alakos korsóit, táljait, a népmesékből
és népéletből vett reliefjeit és alakjait.
Állandó kiállításának
anyaga a virágvázától a fali tálon és állatalakos
korsón keresztül a gótikus hangulatú angyalábrázoláson,
a gyermekét féltő anya expresszív figuráján át a
realista portréig és a szimbolikus, vallásos vagy mesés
tartalmú ábrázolásig, a körplasztikától az engobe
festésű falképekig terjed. Figuráit jó lélektani
megfigyelőképességgel mintázta, különös gondot
fordított a kezek realista megformálására, amely
ellentétben áll a fej tipizáló és a test vagy alak
absztraháló formamegoldásával. Munkáinak ellenállhatatlan
hatása őszinteségükben rejlik.
|
