• Meghívó

"Amikor kicsi voltam, Karcagon beleültem a búzába, a hombárba, mert jó hűvös volt, kicsit poros is; a búzában fürödni jó, egészen más, mint a víz."

Olajos György úgy nagyjából el is tudja mondani, mit miért csinál. Pontosan elmondani úgy sem lehet.
Az ő képei természetesen képek, ha nem is festmények, gondolná az ember, de mindjárt érzi azt is, sántít a meghatározás; hiszen ezek a búza- és pálcika- és kávézacc-művek pontosan azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy micsoda a festmény: a festészet, a festészet folyamata.
Érdekes, hogy e kérdés - tisztelet a kivételnek - ma mintha a festőket érdekelné a legkevésbé; jobban foglalkoztat például némely gobelinszövőket (nemhiába, hogy Olajos György is készített már egy kis gobelint, ugyanazokkal az áttört, bújtatott színekkel, amelyek egyéb munkáit is jellemzik); és pontosan ide tartoznak, ehhez a kutatáshoz az Olajos György legkülönösebb munkái is, a gyufaképek.
Ezek a megrendítően érdekes ábrázolatok, amelyek némelyike csupa fényragyogás. Nem annyira azt vizsgálja bennük, hogy micsoda a felület struktúrája, inkább azt, hogy fetés közben a felület hogyan strukturálódik képpé.Ami távolról sem ugyanaz. Mert vannak képek, amelyek nem festmények is, egyúttal (ilyen például valamennyi kép-jel) és szép számmal léteznek befestett felületek, amelyek sohasem lényegülnek át képpé.
Festékek nélkül szeretne a festés műveletének értelmébe hatolni; úgy érzi Olajos György, föltehetőleg, így jobban meg tudja ragadni a dolog filozófiáját. Gyufaszálakat gyűjtött, idővel összegyűlt nála számtalan sok gyufaszál. Rátalált valahol egyszer egy opálos kartonplaszt lemezre. Annak a réseibe, finom kis vályúiba eregette be a gyufaszálakat, apró gallyakkal támasztva ki őket alulról, mint amikor az erdő felfogja az esőt.
Létrejött egy meghökkentően szép minta, pattern, az első gyufakép, a Dal.
Akár a Változások könyvének cickafarkkóró-pálcikái. Megint csak a fény jut eszünkbe: bonyolult és egyszerű, akár a fény. Füstölőpálcikák, nádas, evezők; kerítések lécei.
Megvoltak persze már a Dalnak is az előzményei más technikákban, például az Eső című ecolinkép.
Egyszerűen az ilyesmire jár Olajos György esze. Az alapelv a sorolás, a mustra.
Sok "ilyesmit" ismerünk, ezt hamar észrevesszük. Ilyen például az írás, minden írás, amit Olajos György jól tud; így jöttek létre álomszerű írásos képei, az Óceán és a Poszeidón; míg Atlantisz című ecolinfestményén, amely
tulajdonképpen hullámokat mutat be megkapó tördelésben (számtalan apró kép és mégiscsak egy, mint amikor a zúgó tengerre bámulunk, és hullám hanyatlik, hullám kél különböző belső terekben), ugyanarra a szellemírásra látunk rá "túlfelől".

Nyilvánvaló, hogy írás és kép egységét kutatja (hiszen az alliteráció is sorolás: gyere Gyuri gyorsan győri gyufagyárba). Olajos György sok mindent csinál, kivágásos bújtatott képeket (változatok a véletlenre), utolsó munkáinak egyike pedig egy gyönyörű búzakép (Mark Tobey Yellow Harvestjének távoli rokona) de ez a sok mindig ugyanarra megy ki: az esetlegességre, amint csak úgy magától individummá szerveződik.

Karátson Gábor

1953. Budapest

Művészeti tanulmányok

• 1980-85. Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest
• 1986-89. Derkovits ösztöndíjas

Válogatott díjak

• 1989. Kisgrafikai Biennálé, Tihany, Művelődési Minisztérium díja
• 1991. XVI. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc,

Művelődési és Közoktatási Minisztérium díja

• 1992. IX. Nemzetközi Miniatürtextil Biennálé, Szombathely, Biennálé díj
• 1994. VII. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján,

Képző-és Iparművészeti Lektorátus díja

• 1995. XXIII. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Biennálé díj

Fontosabb kiállítások, ahol elektrografikával szerepelt

Egyéni kiállítás

• 1999. “Niche”, Újlipótvárosi-Klub Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások

• 1992. Kisgrafika ’92 , Újpesti Galéria, Budapest
• 1999. “Disszimmetria”, Ernst Múzeum, Budapest